Az ISO 9000 a nyugati minőségbiztosítási gyakorlatból fejlődött ki. A második világháború idején a fegyverek iránti kereslet drámaian megugrott a háború terjeszkedésének köszönhetően. Az amerikai fegyvergyártók, akiket gyáraik mérete, technológiája és személyzete korlátoz, nem tudták kielégíteni a "mindent a háborúra" igényt. Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma azzal a gyakorlati kihívással szembesült, hogy maximalizálja a fegyvergyártást, ugyanakkor biztosítsa a minőséget. A cégek akkori elemzése során kiderült, hogy a legtöbb vezetés a művezetőkre támaszkodott, akik tapasztalatok alapján irányították és irányították a termelést, technikai szakértelmüket nagyrészt internalizálták. Egyetlen munkavezető azonban csak korlátozott számú embert tudott kezelni, aminek következtében a teljesítmény korlátozott, messze nem elégíti ki a háborús igényeket. Ezért a védelmi minisztérium a nagyvállalatok műszaki személyzetét szervezte a műszaki szabványdokumentumok összeállítására és a képzések lebonyolítására. Kiterjedt képzésben részesültek más kapcsolódó gépgyárak (például hardver-, szerszám- és öntödék) alkalmazottai, amelyek lehetővé tették számukra, hogy gyorsan megtanulják azonosítani a folyamatrajzokat és szabályokat, elsajátítsák a fegyvergyártáshoz szükséges kulcsfontosságú technológiákat, és így gyorsan „lemásolják” ezeket a „speciális technológiákat” más gépgyárakban, csodálatos módon megoldva a háborús problémákat. A háború után a védelmi minisztérium összegezte és gazdagította a "folyamatdokumentáció" ezen értékes tapasztalatait, átfogóbb szabványokat dolgozott ki az országos gyári alkalmazásra, hasonlóan kielégítő eredményeket érve el. Abban az időben az Egyesült Államok tele volt papírmunkával. Az Egyesült Államok katonai ipari vállalkozásainak tapasztalatait gyorsan átvették más ipari országok katonai ágazatai is, és fokozatosan kiterjesztették a nyugati országokban virágzó polgári iparra is.
Az ISO 9000 minőségbiztosítási rendszer tanúsítása egy harmadik fél által végzett tanúsítási tevékenység, amelyet országosan vagy államilag elismert{2}} szervezetek végeznek az ISO 9000 minőségbiztosítási rendszer szabványok alapján. Teljes tekintéllyel és tekintéllyel garantálja a nyitottságot, a pártatlanságot, a méltányosságot és a kölcsönös bizalmat. Szabványsorozatának fejlődéstörténete a következő:
1980-ban a „minőség” kifejezést a vállalat tevékenységében és teljesítményében megmutatkozó szervezeti képességként határozták meg. Ez néhány iparági szabvány és nemzeti szabvány létrehozásához vezetett. A transznacionális kereskedelem fokozatos kialakulásával új, -ágazatközi és transznacionális szabványok is megjelentek.
1987 júniusában a Norvégiában, Oslóban tartott hatodik közgyűlésen a képviselők egyhangúlag beleegyeztek abba, hogy a TC176-ot "Minőségirányítási és Minőségbiztosítási Műszaki Bizottságra" nevezzék át, és több új munkaelemet tanulmányozzanak.
1992-ben Kína elfogadta az ISO 9000 szabványsorozatot, amely létrehozta a GB/T 19000 szabványsorozatot. Az Európai Közösség azt javasolta, hogy a tagállamok vállalatai javítsák minőségbiztosítási rendszereiket az ISO 9000-es sorozat szabványai szerint, amelyeket az Egyesült Államok "a globális minőségi mozgalomba való belépéshez szükséges hüvelykujjszabályként" fogadott el.
1994-ben a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) felülvizsgálta és kiadta az ISO 9000-1994 szabványsorozatot. A nagy globális vállalatok, mint például a Siemens (Németország), a Panasonic (Japán) és a DuPont (USA) megszerezték a tanúsítványt, és beszállítóiktól is ugyanezt követelték meg.
1996-ban a kínai kormányhivatalok, mint például az Elektronikai Ipari Minisztérium, az Olajipari Minisztérium és az Építésügyi Minisztérium fokozatosan beépítették az ISO 9000 tanúsítványt a kormányzati beszerzések feltételéül, ezzel is elősegítve az ISO 9000 minősítés gyors fejlődését Kínában. 2000-ben az ISO felülvizsgálta és kiadta az ISO 9000-2000 sorozat szabványait, jobban alkalmazkodva az új korszak különböző iparágainak minőségirányítási igényeihez.
